Munkanélküliekből asztalosok, kőművesek
Harminchatan kaptak új esélyt
Dunaújváros - Harminchat hátrányos helyzetű fiatal felnőtt szerez magának szakmát a Dunamenti Regionális Népfőiskola most futó programjában. Elhelyezkedni is segítenek nekik.
- Nem volt könnyű elérni a célcsoportot. Egyrészt hirdetéseket adtunk fel helyi újságokban, másrészt pedig a munkaügyi kirendeltségek és a dunaújvárosi munkaügyi központ segítségét kértük. Főként Dunaújvárosból, illetve a dunaújvárosi kistérségből vannak tanulóink, de érkeztek fiatalok Dunaföldvárról, sőt Dunavecséről is - tájékoztatta lapunkat Gál Dóra.
A kilenchónapos program ősszel kezdődött és egészen júliusig tart. Egy felzárkóztató képzés és csapatösszekovácsoló intenzív hét után októbertől egyhetes elméleti képzések és háromhetes gyakorlatok váltják egymást.
- A leendő épületasztalosoknak, kőműveseknek, élelmiszer-és vegyiáru eladóknak, boltvezetőknek természetesen gyakorlati helyet is biztosít a Dunamenti Regionális Népfőiskola. A projekt az Európai Unió támogatásával és társfinanszírozásával valósul meg hetvenkétmillió forintból - tette hozzá kérdésünkre a projektasszisztens.
A résztvevők a kilenc hónap elteltével jövő nyáron veheti át az OKJ oklevelüket. Kilenc hónap alatt szakmát szerezhetnek



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























