Miért van szükség leépítésre?
Dunaújváros - Pénteken ülnek le tárgyalni az érdekképviseletek a Radiátorgyártó Kft. vezetésével. Mint arról a DH elsőként beszámolt, 125 dolgozót bocsáthatnak el januártól a dunaújvárosi üzemből.
Ezekre a régi radiátorokra már nincs szükség. És a dolgozókra? Fotó: V.Gy.
A cég vezetése a két üzemi szakszervezettel és a Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökhelyettesével ül tárgyalóasztalhoz pénteken délelőtt. Az érdekképviseletek elsősorban arra kíváncsiak, hogy valóban szükséges-e 125 ember elküldése. A Vasas szakszervezet elnöke úgy fogalmazott: egyelőre nem látja a gazdasági indokoltságát az ötven százalékos leeépítésnek.
Azt egyelőre nem tudni, hogy hány egykori dunaferres maradhat állás nélkül.
A foglalkoztatási moratóriumról Rivnyák József, a D-ÉG Radiátorgyártó kft. ügyvezetője hétfőn annyit jegyzett meg lapunknak, hogy egyrészt már nem minden korábbi dunaferres munkavállaló dolgozik náluk, másrészt pedig a mostani gazdasági válságot a szerződés aláírásakor még senki nem láthatta előre.
Mucsi Zoltán, a Vasas Szakszerveti Szövetség elnöke erre úgy fogalmazott:
- Úgy látszik, most semmilyen szabály nem érvényes.
Miután a radiátorgyár két saját szakszervezete tagja a Vasas szakszervezetnek, közösen lépnek fel a tárgyalásokon. Sőt, a szakszervezetek a gyár üzemi tanácsának képviselőivel közösen mennek a megbeszélésekre, hogy amint Mucsi Zoltán fogalmazott ne játszhassanak ki bennünket egymás ellen. Az érdekképviseletek megállapodtak abban is, hogy a tárgyalásokra jogi képviselőt is magukkal visznek.
A dunaújvárosi D-ÉG Radiátorgyártó Kft. vezetése a múlt hét pénteki munkásgyűlésen jelentette be, hogy jövő januártól három lépcsőben 125 alkalmazottat elbocsáthatnak a jelenlegi 247-ből. A vezetők hangsúlyozták, hogy a döntés nem végleges, ugyanakkor a törvényi előírásoknak megfelelően a csoportos létszámleépítést már bejelentették a helyi munkaügyi kirendeltségen. A tervezett ötven százalékos leépítést a gazdasági válsággal, a hazai és külföldi megrendelések jelentős visszaesésével magyarázta a cég.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter
























