Bezárás, beolvasztás, átirányítás
Két változatban készült el az a közgyűlés elé is szánt előterjesztés, amely a városi alapfokú oktatási intézmények struktúráját alapjaiban változtatná meg. Az intézmények, az ott működő szülői és szakmai szervezetek a napokban véleményezhetik a tervezetet, amely várhatóan heves vitákat vált majd ki a helyi a közéletben. Első körben az iskolaigazgatókat kérdeztük.
Tálos Judit, a Petőfi iskola szülői munkaközösségének elnöke is csak szűkszavúan fogalmazott. Szerinte jelenleg a szervezet képviselőinek legfontosabb feladata, hogy minél hamarabb, osztályonként összegyűjtsék a tervezettel kapcsolatos szülői véleményeket, kérdéseket és megállapításokat.
|
- Évek óta tisztában vagyunk azzal, hogy egyre csak nagyobb az a bizonyos kabát, mint a gyerek: az általános iskolákban folyamatosan csökken a kisgólyák, így az elsős osztályok száma, s ilyen formán a tanulói férőhelyeinket évről évre egyre nehezebben tudjuk feltölteni. Az egyes intézmények kihasználatlansága pedig szembeötlő, vegyük csak példának a Szilágyi Erzsébet, a Szórád Márton, a Gárdonyi Géza vagy a Arany János általános iskolák esetét, amelyekben idén az össztanulólétszám a maximálisan befogadható diákszám felét sem érte el - osztotta meg lapunkkal személyes véleményét az egyik általános iskola vezetője, aki szerint bár iskolabezárásokra és -összevonásokra - a csökkenő tanulószám miatt - már lehetett számítani, a tervezett változtatások mellett a koncepció társadalmi bemutatása (pontosabban annak hiánya!) kérdéseket vet fel. - Előzetes egyeztetésre nem hívtak minket, s javaslatokat nem kértek tőlünk - mondja az igazgató, aki szerint elgondolkodtató, hogy miért a kilencven százalék, vagy afölötti kihasználtságú intézményeket érinti leginkább az átalakítás...
Ezt a kérdést veti fel Gulyás Erzsébet, a Vasvári vezetője is, aki elmondta: iskolájuk az osztálylétszám-átlagokat tekintve a legmagasabb mutatókat produkálja a városban. A Móricz iskolával történő lehetséges összevonással pedig az önállóságát veszítené el a tekintélyes múltú intézmény. Gulyás Erzsébet szerint igaz, hogy a fenntartó a törvényes úton jár el, ám ilyen mérvű átalakítás esetén érdemes lett volna előzetesen is egyeztetni az érintettekkel. - Most mi dolgozunk, gyűjtjük a számadatokat, az érveket, bízunk benne, lehet még visszaút - tette hozzá az igazgatónő.
A Móricz Zsigmond Általános Iskola úgy nyilatkozott: egyelőre annyi információjuk van, amennyi az önkormányzat által megküldött anyagban szerepel:
- A tervek szerint mi lennénk a főintézmény, a Vasvári iskola pedig a tagintézmény. Jelen állás szerint ez csak intézet-vezetési struktúrában jelentene változást. A tervezett átalakítással kapcsolatban minden érintettnek rengeteg kérdése van, és ígéretet is kaptunk rá, hogy az iskolák igazgatói és az anyag előkészítői személyesen is egyeztetnek majd - hangsúlyozta lapunknak Jakabné Józsa Klára, a Móricz Zsigmond Általános Iskola igazgatója.
A Gárdonyi Géza Általános Iskolában azt mondták: valamennyi munkaközösséggel - így a szülőivel is - és a diákönkormányzattal is megvitatják a kiadott anyagot, hiszen a hivatal is ezt kérte:
- Van szabad kapacitásunk, és az önkormányzat minden ezzel kapcsolatos részletes adatot bekért. Bárhogyan is alakuljon, mi azon leszünk, hogy a lehető legkisebb érdeksérelemmel történjen meg az átalakítás - fogalmazott Tóthné Hoboth Mária, a Gárdonyi igazgatója.
A tervezett forgatókönyv szerint a város legpatinánsabb alapfokú oktatási intézménye, a Szórád is bezár. - Tagadhatatlan, számítottunk egy hasonló döntésre. Az itt dolgozóknak ezt szörnyű lesz megélni. Egyrészt, mi szeretünk itt dolgozni, másrészt a megélhetésünk kerül veszélybe a döntés(ek) által. A diákokat illetően minden tanulónknak lesz helye, és bízom abban, hogy eredményesen folytatják tanulmányaikat. A fenntartó számára is nehéz döntés volt. A város gazdasági helyzete mindenki számára ismert, ekkora gyerekszámra pedig sok a férőhely. Intézményvezetőként abban reménykedem, hogy az itt dolgozók munkájára továbbra is szükség lesz, mert tanítani szeretnénk, hiszen ez a hivatásunk - fogalmazott Füri Éva, az iskola igazgatója.
Kedden elértük az előterjesztést postázó Oktatási bizottság elnökét, Kiss Andrást is, aki azt kérte - szerdán keressük kérdéseinkkel. A fenntartó törvényesen jár el, de előzetesen is lehetett volna egyeztetni...
- salamander0121 |
- 2011 02 21 |
- 17:03
Felháborítónak tartom a Petőfi Iskola bezárását.
Más létesítményeket kellene bezárni vagy megszüntetni amelyek veszteségesek, nem olyan iskolát ami teljes létszámban indít osztályokat minden évben. A szülők, tanárok és a diákok véleményét is figyelembe kellene venni. Sok éven keresztül a szülők is hozzájárultak pénzel munkával az iskola szépítéséhez,fejlesztéséhez,
és most minden elveszik egy meggondolatlan döntés miatt.
- Pillár Ferenc |
- 2011 02 7 |
- 14:02
Sajnálatos,amit itt olvasni lehetett!
Felteszem a kérdést:kinek az agyában született meg ezen össze-
vonások,megszüntetések ötlete?!Mert ezek ötletek,nem veszik
figyelembe,hogy ha kevesebb létszámmal-ami örvendetes is lehet-
működik egy általános iskola azt mindenképp az oktatás színvonalának javítására kell és lehet felhasználni(osztály-
létszámok csökkentése,speciális képzések indítása vagy erősí-
tése,fokozott tehetség gondozás)!Ez nem jutott a város vezetői-
nek eszébe?Hogy már általános iskolában olyan képzés valósuljon
meg,ami a mainál erősebb alapot ad a leendő középiskolások
kezébe és agyába?
Nem értem Önöket tisztelt képviselők!Önök nem erre kaptak felhatalmazást,hogy csupán anyagi érdekek alapján szét-
verjék a város általános iskolai rendszerét,ahol minden
iskolának meg van a maga szerepe azáltal,hogy miben volt és ma is erős az oktatási rendszere.
Gondolkozzanak és remélem tisztességgel visszakozni is tudnak!
- Kapás Zsoltné |
- 2011 02 7 |
- 08:58
Kedves Petrovics Úr!
Teljesen egyetértek Önnel. Ráadásul a Kis András berohanást sem értem. Mivel közember hivatalosan a megfelelő oldalakon le van írva mennyit keresnek. Sőt most kellett újra leadniuk. Akkor mért is van felháborodva? Tudta vállalta ezt és nem a zsebében kotorászik senki. Csak az embertelenségén a cinizmusán a ridegségén akad fenn mindenki. Legalább is én igen. Ebbe beletartozik az összes önkormányzati képviselő is.
- Petrovics Sándor |
- 2011 02 6 |
- 20:36
Tisztelt Kapás Zsoltné!
Mint írja, az a legnagyobb baj, hogy az önkormányzat csak matek után hozza a döntéseit. Ez tényleg nagy baj, de még nagyobb baj, hogy rossz matekosok.( Valószínűleg nem a Petőfiben végeztek)
Ugyanis összevetettek néhány adatot és hátradőltek. Ha leépítések nélkül összevonunk intézményeket,a bérköltség nem csökken. A különböző dologi költség minimálisan csökken, pl. nem kell kétszer annyi sportszer,stb. A legnagyobb tétel az épület rezsiköltsége A rezsi java meg ugyanúgy áll össze, mint bármelyikünk otthonában. A legnagyobb költség a fűtés, világítás, víz, csatornadíj. Jelenleg a Gárdonyi 300 gyerekkel drágábban működik, mint a Petőfi 500-zal. A Petőfi, Szilágyi rezsije már egy viszonylag alacsony költségű ablakcserével drasztikusan csökkenthető . Pontos számot nem tudok, a Petőfiben ahogy láttam, félig már kicserélték őket. De legyen mondjuk 500 ablak , ennek cseréje legyen kb.50 milla. Ez nem kevés, de gondoljunk bele, ezt akkor is meg kell csinálni, ha nem iskola lesz, hanem óvoda, vagy akármilyen önkormányzati iroda. Ráadásul pályázni is lehet állami támogatásra. Ezen kívül is van egy csomó megtakarítási lehetőség. Én azt hiányolom, hogy az önkormányzat csak jelenlegi adatokkal számol (ráadásul rosszul), nem mérette fel, mit lehetne kihozni az épületekből. Lehet, hogy a mostani megtakarítás tíz év múlva már veszteségforrás lesz. De az egyszeri politikus csak ciklusokban gondolkodik. Én ezt látom műszaki fronton. Egy gyenge kettesre elég megoldás. Az oktatási részt, remélem jobban átgondolták. Hadd idézzek Moldovától: „ A buta ember rosszabb, mint a halott.”
- Kapás Zsoltné |
- 2011 02 6 |
- 17:41
Mi Petőfisek! Illetve Minden Iskolát akit érint ez a Gyalázat!
T. önkormányzatunk CSAK és CSAK matek alapján hozza a döntéseket. Nem néz mást. Nem néz utána annak - főleg - szociológiai pszihológiai stb. milyen hatással voltak és vannak a gyerekekre és tanáraikra akiket érintettek az elmúlt években. Milyen traumán kellett túl jutniuk. Tesztek sorozata támasztaná alá a helytelen döntések következményeit. Se a nyomtatott se a neten nem találkoztam az ellenzék megszólalásával. Azzal igen, h kezdeményezni fogja a busz megállóban h ne dohányozzunk! Ez igen Ezért harcolni kell Az iskola bezárások ellen csöndben vannak. Sajnálom őket!



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

























Hozzászólások »
Eddig összesen 29 hozzászólás érkezett, melyek közül a legfrissebbek: