Péntektől épülnek a Pannónia Fesztivál színpadjai
A korábbi évek hagyományainak megfelelően idén is pünkösdkor kerül megrendezésre Várpalotán a hazai fesztiválszezon nyitó rendezvénye. A mintegy százezres látogatottsággal büszkélkedő Pannónia Fesztivál színpadjait pénteken kezdik el építeni.
A május 20-án kezdődő rendezvény helyszínének kialakítását közel 250 dolgozik majd. Az áramellátáshoz mintegy 5 kilométer kábelt, a vízellátáshoz pedig 300 méter vezetéket fektetnek le a területen, melyet 4 kilométernyi kerítés vesz majd körbe. A koncertekhez hatezer négyzetméter sátrat építenek fel, a színpadok összesen ezer négyzetmétert foglalnak el.
A Pannónia Fesztivál 2009-ben a maga 102 ezer látogatójával Magyarország második legnagyobb könnyűzenei fesztiváljává nőtte ki magát, és várhatóan idén is rengetegen lesznek jelen a várpalotai Cseri-erdőben. A nagy érdeklődést mi sem jelzi jobban, hogy február közepétől már egyáltalán nem lehet szállást foglalni a városban, de a tavalyi évhez hasonlóan bizonyára most is sokan sátoroznak majd a magánházak kertjeiben. A fesztivál területén összesen 4000 sátornak tudnak helyet biztosítani, ha szükséges, tovább bővítik a kempinget a szervezők. Akik saját járművel érkeznek, parkolhatnak rögtön a kemping mellett kialakított őrzött területen, ahol közel 1.400 autót, néhány száz motort, kerékpárt pedig korlátlan mennyiségben tudnak elhelyezni.
A fesztivál fellépőinek névsora idén is a közönség szavazatai alapján állt össze. Közel 140 formáció áll színpadra a rendezvényen, ott lesz a Tankcsapda, a Kispál és a Borz, a Pannonia Allstars Ska Orchestra, a 30Y, Palya Bea, a Belga, Demjén Ferenc, az Irie Maffia és a Magna Cum Laude is.
- thomas |
- 2010 05 17 |
- 23:38
A CSeri erdő ÉLETVESZÉLYES!!!!
Annyira felázott a talaj, hogy a fák a legkisebb szélre is kidőlhetnek! A legkisebb szélre is ágak törhetnek le, agyonnyomva a sátorozókat.



iwiw
Delicious
Digg
Facebook
GReader
URLGuru
StumbleUpon
Tumblr
Twitter

























Hozzászólások »
Eddig összesen 1 hozzászólás érkezett.